DuoCorde klasszikus gitárduó

A DuoCorde gitárduó 2017-ben kezdte közös koncertezését, azóta számos rendezvényen, koncerten és külföldi megmérettetéseken vett részt. Repertoáruk azóta is  folyamatosan bővül eredeti gitárduóra írt darabokkal és saját átiratokkal reneszántól a kortárs zenéig. Első lemezük 2021-ben jelent meg Prelude címmel, illetve a Gitározzunk együtt! című oktatóvideó-sorozat szerzői melyet 2020-ban adtak közre. Céljuk, hogy olyan külünleges darabokat szólaltassanak meg két gitáron melyet a közönség ritkán hallhat.

Tagjai: Szűcs Renáta és Szeghy Eszter.

Szeghy Eszter

Gitározni 8 évesen kezdtem el a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskolában Milánkovics Viktor keze alatt. Sikeresen felvételiztem a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Erdő-Schaffer Rita tanítványaként folytattam tanulmányaimat. 2015-ben sikeresen felvételt nyertem Roth Ede osztályába, a győri Széchenyi István Egyetemre. 2018-ban előadóművész szakon, majd 2020-ban zenetanár-gitártanár szakon kiváló minősítéssel végeztem. Szintén 2020-ban a Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa, valamint a Széchenyi István Egyetem köztársasági ösztöndíjasa voltam. Ez idő alatt számtalan nemzetközi és hazai versenyen, koncerten és mesterkurzuson vettem részt szólóban és kamarában is sikeresen. 

Szűcs Renáta

Hét évesen kezdtem el gitározni a Kispesti Alapfokú Művészeti Iskolában Lekner Mária tanulójaként. Majd 2010-ben felvételt nyertem a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumba, ahol több nagyszerű tanárom is volt: Csáki András, Seres Borbála és Harmath Viktória. 2016-ban Seres Borbála felkészítésével sikeresen felvételt nyertem a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karára, itt Roth Ede tanítványaként kaptam meg diplomámat 2020-ban. Egyetemi éveim alatt számos hazai és nemzetközi kurzuson és versenyen vettem részt szólóban és a gitárduóval.

Írjon nekünk!

duocordeguitar@gmail.com

Kövessen minket!

Fotók: Vida Gergely