Billentyűs zene két gitáron

Zenei átirat készítése a régebbi korokban természetes volt, a zeneszerzők nem is feltétlenül írták elő, hogy milyen hangszerre vagy hangszerekre készült a darab. Gitárosként gyakran játszunk átiratokat, így gazdagítva a zenei repertoárunkat olyan darabokkal, amelyek eredetileg más hangszerekre készültek. A sorozat közös pontja, hogy mindegyik mű billentyűs hangszerről lett átültetve.

Legfőbb motivációm az átiratok kiválasztása és elkészítése során a DuoCorde gitárduó volt, melyet Szűcs Renátával 2017-ben alapítottunk. Önmagában a gitár duóra írt művek repertoárja nem túl széles, ezért tartom fontosnak, hogy minden korból színes skálán tudjunk játszani. A sorozatban megtalálható reneszánsz, barokk, romantikus és a 20. század korának zenéje is.

Gitározni 8 évesen kezdtem el a nyergesújfalui Szabolcsi Bence Zeneiskolában Milánkovics Viktor keze alatt. Sikeresen felvételiztem a győri Richter János Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Erdő-Schaffer Rita tanítványaként folytattam tanulmányaimat. 2015-ben sikeresen felvételt nyertem Roth Ede osztályába, a győri Széchenyi István Egyetemre. 2018-ban előadóművész szakon, majd 2020-ban zenetanár-gitártanár szakon kiváló minősítéssel végeztem. Szintén 2020-ban a Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa, valamint a Széchenyi István Egyetem köztársasági ösztöndíjasa voltam. Ez idő alatt számtalan nemzetközi és hazai versenyen, koncerten és mesterkurzuson vettem részt szólóban és kamarában is sikeresen.

Szeghy Eszter